A Cinematical vette észre, hogy ugyan a kritikusok az Oscarra jelölt filmektől odáig és visza vannak, sőt, azok a kevesek is, akik elmentek, és megnézték őket, de a nagyközönség oly mértékben leszarja ezeket a darabokat, hogy sírni tudnánk a számok láttán. Míg a 2003-as győztes Gyűrűk Ura rész 300 milliót kaszált, azaz úgy 51 millió nézővel büszkélkedhet, az idei öt nevezett film összesen nem hozott ennyi lóvét, 246 milliónál tartanak mindössze.
A Juno című tiniterhességes film a maga 2.5 millós költségvetésére 100 milliós bevételt hozott, ami kurvajó, de a Nem vénnek való vidék című egészen zseniális filmnek mindössze 7.3 millió nézője volt és csak 2 millió nézőt érdekelt Daniel Day-Lewis káprázatos alakítása a There Will Be Blood-ban, ami szégyen és gyalázat azt tudva, hogy egy Meet The Spartans című fos első hétvégés bevétele majd' 20 millió dollár volt. Azért is belinkeljük a There Will Be Blood trailerét.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
bobbyperu · http://twitter.com/bobbyperublog 2008.01.30. 12:36:33
amúgy a cikk oké, csak fura, h mindig meglepve regisztráljuk ezeket a híreket (meg a cinematical kell hozzá)...
zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2008.01.30. 12:43:52
miért, itthon más a helyezt ? :-(
inmfc · http://calacitra.blog.hu 2008.01.30. 12:48:52
De lényeg, a lényeg, hogy azért az igazán jó darabokra senki nem figyel fel úgy igazán...
TPZ 2008.02.04. 12:58:46
www.variety.com/article/VR1117980101.html?categoryid=13&cs=1