Megnéztük: Apocalypto

2007. január 15. 14:18 - sixx 9 komment

Kicsit késve, de sikerült beülnünk egy csendes délután Mel barátunk legújabb vérgőzös remálmára, mit mondjunk, nem sok kellett a popcorn visszaböffentéséhez néhány jelenetben. Leírtak már előttünk sok mindent erről a kissé öncélú alkotásról, annak meg nem túl sok értelme van, hogy ismételgessük a profi kritikusok frázisait. Ettől még persze a film szar, mert horrornak nem elég véres, történelmi filmnek nem elég alapos, szórakoztatónak meg a legkevésbé sem nevezném - pedig az ember néha pont ezért ül be a multiplexbe ezerért, hogy ne asszociáljon, ne gondolkodjon, csak meredjen a kurva vászonra két órán át, agy kikapcsol, ráérünk a világ bajaival foglalkozni később.

A film maga egyszerű, mint a sárga bögre, az erdőben békésen élő, nagyon szimpatikus, egymással feszt viccelődő kis közösséget legyilkolja a meglehetősen horrorisztikus testékszerekkel és tetoválásokkal bőven ellátott sárga fogú ellen, akit meg nem, azt elhurcolja, hogy majd jól feláldozza őket. Nem így történik, menekülés, kaland, vér, belek, agyvelő, a "leszakítom az arcod!" fenyegetés új megvilágításba helyezése, és sok-sok kézikamerás közeli után megjönnek a spanyolok, oszt jónapot.

Kár, hogy az első félóra után már belefárd az ember a történelmi tévedések számolgatásába (bővebben itt), mert ezzel még csak-csak elfoglalta magát három kézkitépés, négy csecsemő fához vágása és vérben tocsogó főpapok között. Ha minden ilyen szórakoztató melléktevékenységet lehémozunk a filmről, nem sok marad belőle, arra a kérdésre pedig, hogy a maják akkor most miért is hanyatlottak oly látványosan, kurvára nem válaszol - azt azért senki nem gondolja komolyan, hogy az ipari méreteket öltött emberáldozat vagy a partra érkező 3 lélekvesztőnyi spanyol miatt, igaz?

Hollywood legújabb antiszemita zászlóvivőjének sikerült elérnie azt, hogy innentől kezdve a "Mel Gibson" címkét konzekvensen a "meg ne nézd baszd meg" kategóriával azonosítsuk, egy életre elegünk van abból, hogy egy sokgyermekes családapa vászonra hányt szado-mazo baromságait nézzem sok pénzért. A Passióval kezdődött a sor, a maják bukását ábrázoló Apocalyptoval folytatódott, de nincs ennek még vége, biztos lesz még egy darab, trilógia, szentháromság, satöbbi, remélem nem az avarok legyilkolását dolgozza majd fel legközelebb, eredeti nyelven, valamiféle tanulságot is levonva belőle, amiben mondjuk mi, magyarok leszünk a zsidók.

Osztályzat: 1, nehogy letöltse valaki.

A bejegyzés trackback címe:

https://roziamoziban.blog.hu/api/trackback/id/tr5328468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tistedur 2007.01.15. 14:31:49

az avar nyelvet nehezebb lenne rekonstruálni..:) szóval ezt szerintem megúsztuk:)

molcsa (törölt) 2007.01.15. 15:19:13

késő, már letöltöttem... jaj nem, persze csak vicceltem. nekem tetszett , csak nem igazán tudtam, hogy most melyik csávó volt a Jézus.

jackyll 2007.01.15. 15:20:59

klasszikus 80asevekbeli iparos akciofilm ez, nem ertem, min akad ki mindenki. predator vs utolso mohikan. nem tul eredeti, dehat ez a trancsirgibson masodik hoskora, viszi tovabb a medmexes vonalat.

sixx · http://comment.blog.hu 2007.01.15. 15:39:11

jó, de akkor ne akarja már nekem eladni, hogy ő most itt megfejt, és én meg világosulok. a szlogentől meg eleve hánytam, anyámmal együtt.

asztrov 2007.01.15. 16:03:26

de a világ teremtését nem úsztuk még meg. mg még isten nyelvét is rekonstruálni fogja, ha nem vigyázunk...

asztrov 2007.01.15. 16:05:11

már, ha isten nyelve nem az óhéber...vicc volt?. ...

Dob 2007.01.17. 08:58:35

Szerintem ennyire nem volt gáz. Én véredebb filmet vártam, ez egyáltalán nem volt sok szerintem.
A történelmi hőségről nem tudok nyilatkozni, mindenestre a jelmezek, díszletek jók voltak, belefértek.
Egyszerű menekülős film, amiben a végén megjöttek a spanyolok. (egyébbként pár száz spanyol katona simán ki tudja nyírni az egész civilizációt ha van puskájuk, nem tudom ki játszott civilizationnel, de az tudja miről beszélek)

Szóval ennyire azért nem gáz szerintem 5 ből erős 3-ast azért kaphatna

Rigor 2007.01.19. 15:44:44

Tutira a Gibson kedvenc filmje volt a Kannibal Holocaust:)

mesu 2007.03.05. 20:24:57

sztem elég jó film volt.
pontosan agy kikapcs,száj eltát típus, mert nem kell rajta gondolkozni...
a jelmezek pedig állatul jók voltak, az amatőr színészek profizmusáról nem is beszélve...le a kalappal...
inkább őket nézem, mint vmi nyálas bradpitt produkciót
képzeljétek el ha ő is maja lett volna, vagy vki más "nagy" színész...
na akko lett volna orbitálisan szar a mű!!!!
de így..............király!!!!
süti beállítások módosítása