Drágaszágaink: Rosario Dawson

Sorozatosan mutatunk be teljesen szubjektív szempontok szerint kiválasztott filmipari jómunkásembereket és munkásnőket innentől kezdve, mert csak. A szempontok közül a legfontosabb a "teccik-e vagy sem" ill. "lelőtt-e min. 30 embert filmenkénti átlagban", a többit tessék csak elképzelni.

Először a Rosie becenévre hallgató kubai-puerto-ricoi, indián, ír, stb. gyökerekkel rendelkező, valószínűtlenül vastag ajkakkal és szabályos cicikkel bíró Dawson úrhölgy következik, akire gyermekként akár a Kids című filmben is felfigyelhettünk volna, és ez mennyire zsírul hangzana, hogy "mi már akkor is láttuk, meg tudtuk, hogy majd ő eccer...", de lófaszt, nem emlékszünk rá annyira, benne volt, jóvan. Arra már emlékszünk, ahogy a Josie and te Pussycats-ben riszálta magát, pedig ott volt Tara Reid (broáf) és Rachel Leigh Cook is mellette.

A Men in Black II-ben és a Pluto Nash-ben sem volt különösebb dolga, jól kellett kinézni, szempilla rebegtet, ajkak durcásan le, oszt jó, ezzel meg is felelt a rendező elképzeléseinek, és beindította a nyálképződést a pattanásos tinik és roziamoziban szerzők körében. Ahol már játszania is kellett (25th Hour) ott sem vallott szégyent, temperamentumos latin tyúkot nála jobban nem hoz senki, még Rodriguez kisasszony sem, pedig őt hypeolják rendesen.

Mostanában a Clerks2-ben hittük el neki, hogy egy gyorséttermet vezető kissé geek csaj, de a szemüveg és a hulladék lila egyenruha alatt ott lapult a vadmacsek, tessen csak a tetőn előadott táncra gondolni. A Sin City-ben is szerettük, habár szőke hajjal nem az igazi a lány, és persze rohadtul sajnáltuk, amikor a szőke parókás Colin Farellel kellett dugjon az Alexanderben, de a kivillanó csöcsök miatt valahol csak örültünk a dolognak.

Mostanában a Killshot (valami tanúvédelmes B-film Mickey Rourke-al), a Descent (egyetemista lányt megerőszakolnak, és próbál talpraállni), a Tarantino-Rodriguez féle Grind House és a Sin City2 amit készít, csak így tovább, szeretjük nézni.