Megint a kisember szívta meg

2006. június 28. 15:41 - sixx Szólj hozzá!

Eddig azért volt szar ismeretlen filmesnek lenni, mert ha az ember csinált valami jót, mondjuk írt egy forgatókönyvet, és nem volt kellő tapasztalata, akkor azt egy nagyobb stúdió simán lenyúlta, kicsit átdolgozta, és máris kész a sikerfilm, lehet menni a kasszához - csak nem hősünknek, neki marad a baráti körben előadott "ezt is én írtam vazze" sirám, és a vodka.

Most kicsit másként történt a dolog, ugyanis egy kezdő filmes rálelt Oliver Stone legújabb, World Trade Center című tűzoltós-hősies-szenvedős filmjének forgatókönyvére, illetve annak egy pár oldalára, és forgatott belőle egy hát, amatőrfilmet, azt hiszem ez lenne a legmegfelelőbb besorolása a műalkotásnak. A kész darabot feltette a világhálóra, és azt hitte, hogy ezzel kész is a dolog. Hát nem, a Paramount éles szemű ügyvédei megtalálták az inkriminált filmet, leszedették vele, és beperelték arra hivatkozva, hogy a nagyközönség összetévesztheti a nyúlást Stone nemsokára megjelenő filmjével.

Felvet ez persze egy-két dogot, lopni nem szép dolog - ebben egyetértünk a stúdióval, de azt csak nem gondolhatták komolyan, hogy a szomszéd kisfiát a sufniban felvett tűzből kimentő havert össze lehet téveszteni Nick Cage művész úrral??? Vagy ennyire  szar lenne a Stone film???

Címkék: para

A bejegyzés trackback címe:

https://roziamoziban.blog.hu/api/trackback/id/tr410904

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: relojes tous niña corte ingles 2017.10.12. 21:54:51

Fogyókúra kimaxolva - Liszt és cukormentes körtehabtorta diós piskótaágyon - Lollipop

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása