Mai pletykák

2006. június 14. 12:18 - sixx Szólj hozzá!

Innentől kezdve aránylag rendszeresen próbálunk majd meg olyan hírnek látszó dolgokat a blogba erőltetni, melyekről aztán vagy kiderül, hogy baromság volt, vagy nem, ez utóbbi esetben majd az unokáknak lehet mesélni, hogy a roziamoziban milyen jól értesült, meg cool, meg hasonlók.

  • Paul Newman és Robert Redford, azaz Butch és Sundance egy új forgatókönyvön dolgoznak, egy utolsó nagy dobáson, mielőtt szögre akasztanák azt, amit a nyugdíjba vonuló színészek szögre szoktak.
  • Sam Jackson továbbra sem adja felx a reményt arra vonatkozóan, hogy végre elkészülhessen az évek óta halogatott Afro-Samurai című opusz, ami a címe alapján elég meredek dolognak tűnik, de Samnek már bejött a Biblia citálása Magnummal a kézben, szóval lehet nem lesz annyira gáz.
  • Kate Beckinsale továbbra is nagyon közel áll ahhoz, hogy a készülőben lévő hidegháborús kémfilm, az "Április 23" egyik főszerepét megkaphassa. A film egy fedésben dolgozó szovjet kém története, aki amerikai felesége mellett folytatja áldásos tevékenységét - miközben az asszony nem is sejti, hogy Stirlitz egyik inkarnációját melengeti a keblén.
  • Peter Jackson, a gyűrűk és makettmajmok ura kinézte magának Uri Geller kanálhajtogató kisiparos "Ella" című könyvét, és filmet akar belőle forgatni. A sztori (meglepően) egy különleges képességek birtokában lévő kislányról szól, és biztos UG gyermekkori traumáit ("Kedves szülő, a kis Uri megint összehajtogatta a menza összes evőeszközét, ezért intőben részesítem!") dolgozza majd fel, és sírunk rajta sokat.
Címkék: pletyka

A bejegyzés trackback címe:

https://roziamoziban.blog.hu/api/trackback/id/tr5710433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása