Eric Idle kiakadt a Shrek3 egyik jelenetén

2007. május 29. 11:30 - sixx 5 komment

Minden rendes mozirajongó kivűlről fújja a Gyaloggalopp kulcsjeleneteit, köztük azt is, amikor a hős lovagok Camelot felé két félbevágott kókuszdió-héjjal imitálnak lovagló hangokat. Egy torontói rádióműsorban Eric Idle kisebb kirohanást idézett a Shrek3 egyik jelenete ellen, amiben egyszerűen lenyúlták a már említett geget. Érdemes megjegyezni, hogy Idle mellett egy másik egykori Python, John Cleese is hangját adta az animációs film harmadik részéhez.

Az inkriminált jelenet azért (is) vágta ki a biztosítékot, mert a készítők valahogy "elfelejtettek" szólni Idle-nek, hogy ja, lenyúltuk ez egyik poénotokat, majd ne akadjatok ki rajta, ezzel csak a díszbemutatón szembesültek, és Idle ki is vonult a teremből - ami azért kicsit túlzásnak tűnik. Mivel még nem láttuk a Shrek3-at (és eddig nem is terveztük megnézni), nem tudjuk, hogy mennyire "súlyos" a készítők bűne, de első látásra kissé túlreagáltnak tűnik a dolog, ráadásul Idle a rádióműsorban rendesen kiakadt, és perrel is fenyegetőzött.

A bejegyzés trackback címe:

https://roziamoziban.blog.hu/api/trackback/id/tr6288582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wegaz Doegdah · http://mdah.blog.hu 2007.05.29. 13:21:58

jó, ennyi erővel miért nem akadnak ki, hogy mennek az erdőben? A gyaloggaloppban is mentek erdőben?
Vagy az nem baj, hogy a királyon korona van? Csomó más filmben is az volt. Ez nem lopás?

tho · poszto.blog.hu 2007.05.29. 18:08:13

De ez tényleg lol. Én láttam, az első percben van kb. (vagyis szegénynek, hamar ki kellett rohannia), de nem értem akkor sem a problémát. A következő jelentben (SPOILER!) meg Szőkére ráesik egy torony, de túléli, mert pont az ablakánál áll, pont, mint az Aladdinban. A következőben pedig az mondja, hogy ezt nagyon megbánjátok még, pont, mint a... a következőben meg... ...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.05.31. 08:55:53

Én nagyon kedvelem Eric Idle-t, de hogy a hamadik részig nem esett le neki, hogy az egész Shrek univerzum paródiák összesége, mint pl. a Nagy Durranás...

jociintheuk 2007.07.10. 18:25:14

100%ig egyetertek Fedorral. En is erre gondoltam. A Pythonok zsenik, de Shrek egy nagy hollywood parodia. Hollywood amugy is nyulos. ez meg akar reklam is lehet nekik, amiert ok fizethetnek ..:-))

FikuszKukisz 2007.11.16. 18:41:51

Szerintem igaza van. Ez egy eléggé ismert poén, én is kiakadtam kicsit, mikor nézteam a filmet. Az talán tényleg túlzás, hogy perrel fenyegetőzik, de hogy szót ejtett róla a rádióműsörban, azt megértem.
süti beállítások módosítása